Szerb Antalt 1945. január 27-én egy nyilas tiszt agyonverte egy puskatussal. Az írót többször is próbálták megszöktetni, majd kikérője ellenére sem volt hajlandó magára hagyni vele együtt szenvedő barátait.

Jékely Zoltán 1947-ben írt Találkozás című versében emlékezett meg barátjáról.

Találkozás
Szerb Antal emlékének

Így szólítottam, hogy a szürkület
és a zöld Hold árnyát elémvetette:

– Szervusz, Tónika! Tudom, hogy megöltek.
Áruld el: milyen a halál?
Ajánlod-e, hogy igyekezzünk élni,
vagy fogjunk hozzá létünk perceit
a nemlét végtelenségével felcserélni –?

S két fülemile-szólalás
között így hangzott a tanács:

– A halál szörnyű ez idő szerint;
a testi lét emléke egyre int
s bár a cihelődés is egyre tart,
messze még az elysiumi part!
Nyirkos mélyben a motozó tudat
az elvesztett fonál után kutat;
kezeim a múltamat úgy matatják,
mint a gyermek esti fűben a labdát,
bukkanva ott békára és csigára,
hogy felvisít és a hideg kirázza…
Különösen gyötrelmesek az esték:
lámpa nélkül undok, örök homályban!
Hol vagy, elképzelt goethei öregség,
mikor túl a test sok rossz gerjedelmén,
az ember egy meleg könyvtárszobában
pipázgatván köszörülget az elmén! –

#jékelyzoltán #szerbantal #magyarirodalom #irodalom #vers #találkozás#emlékezet