“A történelem a priori amorális: nincs lelkiismerete.”

Arthur Koestler 1940-ben megjelent Sötétség délben című regényében számtalan morális és lételméleti kérdést tesz fel az olvasónak. A könyv a 30-as évek nagy szovjet pereinek emberi kérdéseit veszi górcső alá.

Ahogy a rövid fülszöveg írja: „Nyikolaj Szemjonovics Rubasov, a regény hőse a régi bolsevik gárda vezető alakjaihoz tartozó, a szovjet rendszert a legnagyobb külső nehézségek és belső kétségek között is hűen szolgáló, jelentős funkcionárius, egyik napról a másikra egy börtöncellában találja magát. Vádlói hajdani elvbarátai, s a három kihallgatáson keresztül folyó lelki procedúra tétje: Rubasov belátja-e, hogy az ügy a kommunista forradalom logikája és az áldozatvállalás szelleme szerint a legvégső megaláztatást, el-nem-követett bűnök vállalását, áldozatként való önfeláldozást várja tőle…” Rubaszovnak kivégzése előtt szembe kell néznie saját vétkeivel, és fel kell tennie magának a kérdést, hogy az eszme lehet-e fontosabb az embernél.

A forradalmár ne akarjon a más fejével gondolkozni.

Vagy mégis? Lehet, hogy még kötelessége is?

De hogyan lehet megváltoztatni a világot, ha az ember mindenkivel azonosul?

Hogyan másképp lehetne megváltoztatni?

De aki mindent megért és megbocsát – az olyan embert ugyan mi sarkallná cselekvésre?

Vagy mi tarthatná vissza a cselekvéstől?

Koestler köztudottan a halálbüntetés nagy ellenzője volt, erre vonatkozó nézeteit az Egy mítosz anatómiája kötetében megjelent Az akasztásról című fejezetben fejtegeti (Osiris Kiadó, Budapest, 1999). Elvehető-e egy élet bárminemű eszmére hivatkozva? Lehet-e egy eszme fontosabb az embernél? Koestler, egyértelműen nemmel felel a kérdésre, az emberi élet szentségét hirdette. Nem Koestler volt az egyetlen, aki akkoriban sokat foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. Tóth J. Zoltán Adalékok a (büntető)jog és irodalom témaköréhez: Koestler és Camus a halálbüntetésről című tanulmányában írja, hogy az abolicionista ideológia a XX. században került előtérbe, “egyértelműen a II. világháború öldökléséből való kiábrándulást és ennek ellenpontjaként az élet feltétel nélküli tiszteletének, illetve az ember méltóságának korlátozhatatlanságába vetett mélységes meggyőződésnek a megjelenését jelezte.” A 20. század a társadalmi, tudományos és technikai fejlődés, valamint a nemzetközi egységesülés korszaka volt. Ebben az évszázadban megváltozott az élet minden területe és az egész emberi társadalom, vele együtt az emberi kapcsolatok is alapvetően átalakultak. Ugyanakkor a 20. század kegyetlen volt és véres, embertelen háborúk és népirtások szennyezték be.  Koestler könyve, pedig a 20. század embertelenségében is az emberséget, az emberi élet szentségét hirdeti.

Bár a könyv számtalan kérdést tesz fel az olvasónak, mégis a végén hangzik el talán a legfontosabb, melyet Rubaszov önmagának tesz fel, amíg cellájában várja kivégzését, és eltöpreng az élet értelmén:

Gyerekkorában csillagász szeretett volna lenni, most azonban immár negyven éve egészen mással foglalkozik. Azt vajon miért nem kérdezte meg tőle az ügyész, hogy „Rubaszov vádlott, és a végtelenről milyen nézeteket vall?”. Nemigen tudott volna válaszolni rá, és ebből eredet tulajdonképpen az ő igazi bűne…Lehet-e ennél nagyobb bűn?